Herczeg Ágota

Herczeg Ágota

Több évtizedes üzleti pálya után egy váratlan életszakasz hozott közel a festészethez. Korábban nem foglalkoztam képzőművészettel, és amikor alkotni kezdtem, azt kizárólag a saját örömömre tettem, minden üzleti terv vagy művészi ambíció nélkül.

Festményeim azonban hamar pozitív visszajelzéseket kaptak, és idővel egyre többen kezdtek érdeklődni, majd vásárolni a munkáimból. Ennek hatására az alkotás fokozatosan a mindennapjaim meghatározó részévé vált, és kiállítási lehetőségek is megnyíltak előttem.

Nagyobb egyéni kiállításaimnak a Hevesi Sándor Színház és a Győri Nemzeti Színház adott otthont, emellett számos csoportos, illetve önálló kiállításon mutatkozhattam be.

Munkáimat elsősorban a Balaton, a természet és a szabadság élménye inspirálja. Festészetemre a színgazdag, könnyen felismerhető, nőies vizuális világ jellemző.

Az elmúlt évek során a festészetből egy önálló márka is épült. Ennek részeként hoztam létre a SensArt Home kollekciót, amelyben festményeim dizájner fotótapétákon és lakástextileken jelennek meg, valamint a SensArt Fashion kollekciót, ahol saját mintáim ruhákon, táskákon és hátizsákokon élnek tovább.

Ami egykor személyes alkotói útként indult, mára festményekből, kiállításokból és a képeimre épülő designkollekciókból álló, folyamatosan fejlődő művészeti márkává nőtte ki magát.

Listázás:
Sorrend: